Szellemi pályakép

Varga Csaba előtt se a Domokos, se a Varga családban senki nem szerzett egyetemi végzettséget. Néhány szerény előzmény vagy próbálkozás azonban van. Domokos Árpádot 1918-ban rendkívüli hallgatóként felvették a budapesti királyi magyar tudomány-egyetem bölcsésztudományi karára, ahol például dr. Révész Gézától lélektant és Dr. Négyesy Lászlótól magyar költészet történetet hallgat, de aztán mindössze egy szemesztert végzett el. Édesanyja a kor mentalítása szerint elvégezte a gimnáziumot és később mérlegképes könyvelő lett, de az életet aztán nem tette lehetővé, hogy magasabb szinten tanuljon. Varga Rezső pedig fiatal korában tanítói oklevelet szerzett, később pedig különböző szakmai képzéseket folytatott, de soha sem akart és nem tudott egyetemre járni.
Varga Csaba születése után, gyerekkorában vagy gimnazistaként családjától egyértelmű szellemi indíttatást nem kapott; egyrészt azért nem, mert családjának és általában a közép-középosztálynak nem volt markáns szellemi arcéle, másrészt az ötvenes években, a Rákosi korszakban és 1956 után egyedi szellemi alapállások nem jöhettek létre. Amit kapott, az egy református erkölcsi világkép, de teológiai megalapozottság nélkül, s a tudás szokatlanul erős becsülete, anélkül, hogy a család tudástermelő lett volna. Szerencséje annyiban volt, hogy a család nem kötelezte el magát egyetlen zárt világnézet mellett sem, ugyanakkor több volt ebben az érzelmi-szellemi megközelítésben a polgári indíttatás, mint a később önként vállalt népi. Az erdélyi, a kárpátaljai és a felvidéki gyökerek miatt a családban élt a nemzeti tudat, de ez se nem radikális, se nem dogmatikus nem volt. Minden ellentétes és nem tisztázott hatástól függetlenül a feladat egyértelmű volt: saját szellemi kozmoszt kell kiépíteni.
A gimnáziumi időszakot – nem csak a családtól való függetlenség miatt – teljes egészében a szellemi építkezésre használta. Ez azt jelenti, hogy nem különösebben figyelt a gimnáziumra, kivéve annak néhány egyedi kínálatára (önképzőkör, gimnáziumi újság, rendhagyó irodalmi „szakkör” az osztályban, színjátszókör), hanem szinte éjjel-nappal olvasott, jegyzetelt, írt, vitatkozott.
A kezdeti tájékozódása példaszerű és a tájékozódási nyitottság egész életén keresztül kíséri: egyszerre olvassa és tanulmányozza Marx fiatalkori műveit, a Washingtonban kiadott Korunk szellemi körképét, Teilhard de Chardin könyvének (Az emberi jelenség) kéziratos fordítását, Nagy László és Juhász Ferenc képviselte költői irányzatot és Kassák Lajos avantgarde művészeti törekvéseit. Nem zárkózik be egyetlen szellemi, művészeti vagy tudományos irányzatba, miközben – éppen ezért is – nehezen találja meg a maga szellemi identitását. Szellemi pályáját jelentős mértékben segíti, hogy már gimnazista korában, a nagyszülei lakásában (VIII. Kisfaludy u. 29.) Forrás néven szellemi-irodalmi kör szerveződik, ahol például komoly szakmai vitákat rendeznek az elidegenedésről, s közben bejárhat a bölcsészkar egy-egy egyetemi vitájára. A hatvanas évek rideg klímájára ellenére szinte szellemi-sziget jön létre lakásában, amit aztán a politika 1966-ban egyszerű eszközzel szétkerget.

Szellemi fejlődésében a következő szakaszok, időszakok figyelhetők meg:

1. Hatvanas évek:

Előtérben az irodalmi és irodalomról szóló gondolkodás. A társadalmilag elkötelezett és/vagy avantgárd verstől a beatifjúság szociográfiájáig. Ideológiailag: körbejáró, körbekutató helykeresés. Avagy szimpatizálás a marxizmus megújításával, sőt néhány évig a szocializmus megújításának utópiájával, miközben vonzódás a kereszténység új felfogásaihoz és szintén belső azonosuláskísérlet az avantgárd irodalom filozófiájával. Elsősorban művész szeretne lenni és ennek megfelelően mindenekelőtt irodalmi irányzatokhoz, csoportokhoz kötődik.

2. Hetvenes évek:

Előtérben a szociográfiai és a szociográfiáról szóló esszészerű gondolkodás. Egyre inkább kiderül, hogy a verssel és novellával szemben a valóságkutatás és az elmélet érdekli, méghozzá egyaránt az egyén helyzete és a társadalom állapota. A meglehetősen korlátozott lehetőségek közepette is egyaránt kibontakozik három szellemi és szellemszervezői szerepe: 1. Az irodalmi életben a fiatal népi-nemzeti írókhoz sorolják, ám nem zárkózik be ebbe a szellemi-ideológiai körbe. 2. Az irodalmi életben irodalom és tudásszervezői feladatokat is ellát, kezdve a fiatal írók szervezésétől, a szociográfiai kutatások összefogásától az irodalmi folyóiratok tematikus számainak szerkesztéséig. 3. Kilépve az irodalom világából tudás- és társadalomfejlesztői vállalkozásokban komoly szerepeket kap és vállal, kezdve az olvasótáboroktól a művelődési csoportok szervezéséig. (Utólag visszanézve ekkor már jól látszik, hogy gondolkodása mennyire jövő-orientált és társadalomátalakító-központú magatartást képvisel. Ez persze a kettős identitás-válság kifejeződése: a korszakban mélyen talajtalan családi-társadalmi szerepéből is következik a talajtalan szellemi-társadalmi idea megfogalmazása, amire a hatalom és az ideológia válasza nagyon kifinomult, mert nem a lebegő, hanem a lebegtetett értelmiségi szerepbe kényszerítik.)

3. Nyolcvanas évek:

Előtérben a szociológiai és ezen belül a helyi társadalomról szóló gondolkodás. Ideológiailag: rendszerkritika a társadalomelemzés ürügyén és a hagyományos nemzeti szemlélet modernizálásának szándéka. A sötét és nyomott hetvenes évek után érdeklődése elsősorban a társadalomelmélet felé fordul, s bár egyaránt nem vonzza se a prófétai magatartás, se a világmegváltói szerep, se politikusi vagy bármilyen vezetői ambíció, a félénk, az identitáskereső ifjú egyre több embernek és társadalmi csoportnak kínál új szellemi pozíciókat, új identitásokat. Maga is meglepődik azon, hogy belső alkata ellenére mennyi külső szerepbe emelik, kényszerítik, s persze maga is törekszik. Egyszerre ír átfogó kis magyar utópiát és irányit szellemileg falukisérletet. (Amit szellemileg és emberileg akar, a korszak csak nagyon szerény mértékben méltányolja, már azért is, mert egyetlen szellemi táborhoz sem csatlakozik markánsan, és egyikben sem akar vezérszerepet. Ez egy új típusú identitás-válság: nem csak a korszakból és ideológiáiból lóg ki, hanem saját szellemi (lásd: nemzeti-konzervatív „tábor”) környezetéből is, mert érzik, hogy nem teljesen azonosul velük és szellemileg közel sem mindig ért velük egyet. De azt általában nem vállalja fel, hogy saját környezetével-táborával szemben nyíltan és kritikailag fellépjen.)

4. 1988-1992:

A rendszerváltás idején előtérben a politikai és szociológiai gondolkodás. A népi gondolat megújításától az újkonzervatívizmus elméletéig. Ideológiailag: neokonzervatívizmus és/vagy posztkonzervatívizmus, de ez szellemi értelemben és nem a politikai ideológiák szerint, azaz újkonzervatívizmuson nem a globális világ neoliberális ideológiáját érti. Ez az időszak egyaránt hozza meg a külső és belső szabadságot: 1. A másfél-két éves intenzív – főként az Ellenzéki Kerekasztalban folytatott – politizálás felszabadítja a személyiségét, ám rögtön ismételten ütközik a régi és új hatalmi-politikai ambíciókba. Szellemileg jóval magasabbra emeli a mércét, mint a nemzeti (s csak részben konzervatív) oldal, s jóval messzebbre lát, mint eszmetársai. Teljesen természetes, hogy vagy marginalizálódik, vagy vezető politikai szerephez jut; az előbbi következik be. Az Ellenzéki Kerekasztalban egyszerre van kulcsszerepe és ezzel egyídőben (szellemileg is) izolálódik. 2. Nem teheti már meg, hogy szemet huny saját szellemi-irodalmi hátországa emberi és gondolati gyarlóságai, zártságai, felkészületlenségei felett. Nincs helye ott, ahol eddig volt és részben marad is, mert egy korszerű újkonzervatívizmusnak nincs politikai támogatottsága; napirenden úgy is a hatalom megszerzése és a hatalom megtartása van. Ez az új légüres tér felszabadítja, és szellemileg most már arra mehet, amely a hetvenes-nyolcvanas években megérett benne.

5. Kilencvenes évek:

Előtérben a globális és lokális világról és az információs társadalomról szóló gondolkodás. Az információs társadalom koncepcióitól a tudástársadalom elméletéig. Az általa (és barátai által) létrehozott Stratégiakutató Intézet nem csak az előző korszakkal, hanem az új (rendszerváltó kormánykörökkel) is oppozícióban van: a korszak új ideológiáját, kormányprogramját sekélyesnek, elavultnak, a valóságos változásoktól elszakadtnak tartja, amiért érthetően nem örvendhet közbecsülésnek a kormányzati körökben sem. Nem köti sem társadalmi-hatalmi, sem szellemi-ideológiai érdek- vagy értékrend – szabad az út, gondolatilag mehet előre, miközben ennek sem anyagi, sem szervezeti feltételei nincsenek meg. Nem köti irodalmi múlt, nem korlátozza műfaji kötöttség. Nem akar politikus lenni, noha civilszerepeket még vállal, ami természetesen újabb kudarcokat hoz a számára. Hihetetlen tempóban olvas, tanul, tájékozódik: szellemileg újabb és újabb kvantumugrásokat tesz meg. Evvel persze újabb féltékenységeket és elutasításokat vált ki, ám ezek most már lelkileg-szellemileg nem viselik meg. Túl van a hagyományos liberális-szociáldemokrata-konzervatív politikai ideológiai megosztottságokon, sőt az évtized végére túl van általában is minden politikai-ideológiai nézetrendszeren. (Ismét nem sorolható be sehova, miközben ismét támadható a korszak szellemtelen racionalizmusai által.)

6. Az ezredforduló után:

Előtérben a metaelméleti és az egységtársadalomról szóló gondolkodás. Megérett és letisztult egy tényleges szellemi-filozófiai álláspont, most már nem kínozza semmilyen kettős vagy többes identitásválság. Az új globalizmus és az új lokalizmus alapján az általa kidolgozott tudástársadalom szellemi képviselőjének tartják, miközben a korszak kormányainak tárcái és szakértői még beleragadnak az informatikai vagy jobb esetben az információs társadalom pragmatikus „koncepcióiba”. Evvel megint szerencséje van: nem kap olyan kormányzati-társadalmi megbízatásokat, ami miatt a jelenre és a jelen közvetlen teendőire kellene koncentrálnia. Fejben megint sokkal messzebb jár, mint a korszak szakértőinek többsége, ami lehetővé teszi, hogy elsősorban egy új társadalomelmélet, avagy egy új filozófia kidolgozására tegye fel az életét a következő egy-két évtizedben.

Összesítve: a tízen-huszonéves életszakasz egyéni tudás- és tudáspozíció keresései után részben spontánul, részben tudatosan hármas szellemi folyamat ment végbe, először is műfajilag az irodalmi kötődésű szociográfiától a szociológiáig, s a szociológiától a társadalomelméletig, másodszor a nemzeti kötődésű társadalomfejlesztési programtól a globális-lokális új – információ alapú – stratégiáig, harmadszor pedig a politikailag motivált, szociálisan érzékeny, de piacpárti újkonzervatívizmustól az univerzális és egyben spirituális új társadalomelméleti filozófiáig. Fiatal íróként, fiatal társadalomkutatóként kezdte, s ötvenes éves kora utáni, érett korszakában jövőgondolkodóvá, társadalomfilozófussá, az egységtársadalom teoretikusává válik.

7. A nulladik évtized.

Miután most ér véget ez az évtized, a mérleg lassan elkészíthető. 2009-ből visszanézve látszik, hogy szellemi pályája eddig három korszakot ölelt át. A hatvanas-hetvenes években a jelen kutatás, főként a szociográfia, majd a szociológia vonzotta, s ezt a korszakot néhány fontos kötet (például: Magyarország eresz alatt) zárta. A második korszak, a nyolcvanas és kilencvenes évek időszaka egyrészt a jövőorientáltságot hozta (lásd például: a Reformvár című utópiát, társszerző Kamarás István), másrészt a műfajváltást, hiszen a szociológiától részben elfordult az esszé, a tanulmányírás felé (szintén lásd például a Hagyomány és stratégia kötetet).
A nulladik évtized a legteljesebb, már-már brutális újabb szemléleti és műfajváltás, amit a metafilozófiai vagy egyesített elméleti törekvés jellemez, csúcsán A metafilozófia gyönyörűsége című könyvvel. Ám ugyanebben az időben jelenik meg magyarul és angolul is az Új demokrácia- és államelmélet című kötet (társszerző: Ugrin Emese).
Az évtized fontosabb kutatási témái és publikációi: fenntartható társadalom, a nemzet és a nemzeti tudat, a globalizáció és lokalizáció elmélet, új társadalom és kollektív tudat elmélet, a világválság-elemzések, Európa és Magyarország jövője, vagy például az elsődleges és másodlagos primordiális központok, stb. Közben felváltva több egyetemen tanít, kezdve a Pannon Egyetemtől az Iparművészeti Egyetemig (MOME), s egyúttal egyetemi tananyagokat ír az információs társadalomról, az e-közigazgatásról, vagy a globalizációról.
Ebben az évtizedben is folytatódik a tudományszervezői, vagy szellemi műhelyvezetői tevékenysége. A legfontosabb elem a három metaelméleti világkonferencia szervezése, amelyek 2010-ben külföldön (Luxemburgban, Stockholmban) teljesednek ki. Az intézetben új kutatócsoportok (tudatkutatás, metaelméleti kutatás, stb.) jönnek, új folyóiratok (például Arca filozófiai folyóirat) indulnak, új leányintézetek (például a Paradigmakutató Intézet) szerveződnek. Megtiszteltetés számára, hogy 2010-ben tagjává választotta az angliai központú Telesio-Galilei Tudományos Akadémia.
Fontosabb kutatási témák voltak: új technológiai piac és posztpiac, a posztkapitalizmus alternatívái, új társadalom és társadalmi tudat elmélet, egyesített valláselmélet, elméleti fizika és tudatelmélet, tudás- és tudatközpontú társadalom modell, fenntartható fejlődés új modelljei, globalizációkutatás, európai biztonságpolitika, nemzeti-társadalmi-kulturális kisebbségek, új demokrácia és államelmélet, részvételéi demokrácia, új nemzeti stratégia modell, új paradigmák és a paradigmaváltás, tudásvárosok és e-városok, internetes televízió csatornák és tudáscsatornák, stb.
Ez az évtized hozta meg az intenzív nemzetközi kilépést, számos konferencián való szereplést, angol nyelvű könyvek kiadását (például az USA-ban az Egyesített elméletek című könyv kiadása), kutatói-fejlesztési tevékenységeket (kezdve Svédországtól Vietnámig). Az évtized tehát a szellemi sokoldalúság, s az alapvető teoretikus érdeklődés erősödése, s előkészületek az összefoglaló művek megírására.
Most már az a kérdés, hogy Varga Csaba életének következő legszebb és legintenzívebb évtizedeiben milyen összefoglaló műveket alkot majd? A következő két-három évtizedre kész a szellemi programja, de nyitott arra is, hogy a 2012-es évszámmal szimbolizált változásoknak megfelelően folyamatosan újragondolja gondolkodói törekvéseit.